Közel száz kilométer/órás szél, 40–50 milliméter eső rövid idő alatt – már szinte hetente előfordul, hogy a legszeszélyesebb arcát mutatja az időjárás. Ez persze hatással van az életünkre. Az út menti és városi fák ágai gyakran letörnek, a korábban stabilnak tűnő egyedek is egyik napról a másikra szinte kifordulnak a földből.
Több súlyos baleset is történt a közelmúltban azért, mert kidőlt egy-egy fa. A Fakopp Bt. 30 éve azzal foglalkozik, hogy roncsolás nélkül megállapítja egy fáról, hogy az ép-e. Pontosabban erre alkalmas műszereket gyárt, amelyet elad faápolók, önkormányzatok, egyetemek részére. Mi ezekhez a műszerekhez készítünk különböző forgácsolt alkatrészeket – alumínium házat, tüskét, fedelet, alumínium és sárgaréz korongokat. Motivál minket ez a munka, ahogy az is, hogy az eszköz segítségével megelőzhetőek súlyos balesetek. Jó érzés, hogy ebben mi is részt veszünk!