Életmentőket is támogatunk
Tűzoltók, mentők, rendőrök – ha baj van, őket hívjuk. A hivatásosok munkája kulcsfontosságú, de nem szabad megfeledkeznünk az önkéntesekről sem, akik szabadidejüket áldozzák az érték- és életmentésre....
– Nagylózson (a levéltári iratok szerint) már 1886-ban is működött önkéntes tűzoltó egylet – kezdte Marton Árpád az Önkéntes Tűzoltó Egyesület Nagylózs parancsnoka, a település polgármestere. – 1769-ben a mezőváros fele leégett. Lehet, hogy talán éppen ez az esemény késztette a falu lakóit arra, hogy a tűz megelőzésére gondot fordítsanak...
25 éven keresztül báró Solymosy Ödön elnökletével működött az egylet, ő vásárolta az első felszerelést is – akkor még lóvontatású kocsifecskendővel vonultak. Mára természetesen óriásit fejlődött a technológia: jelenleg egy 16S26-os STEYR gépjárműfecskendővel és egy Mercedes Sprinter 310D gyorsbeavatkozó szerrel dolgoznak. A teljes soproni járás területén tevékenykednek, a leggyakrabban a közeli településekre riasztják őket, de a nagyobb soproni gyártüzek oltásában is hatékonyan segítettek. Jelenleg 52 teljes jogú, 11 pártoló és 10 tiszteletbeli tagja van az egyesületnek, a vonulólétszám 22 fő.
– A központi támogatás nem elég mindenre, a működésünk úgy biztosított, hogy a vezetőség folyamatosan keresi a szponzorokat – folytatta Marton Árpád. – Mivel a BFSI Nagylózson működik, egyértelmű volt, hogy megkerestük őket. A cég eddig is támogatta a munkánkat, tavaly viszont fix, minimum négy évre szóló együttműködési megállapodást kötöttünk. A tőlük kapott forrásokat elsősorban az eszközök modernizálására fordítjuk. Idén szeretnénk autót cserélni, reméljük, a tervekből valóság lesz...
A hon védelméért, a hazáért
– A doni katasztrófa 81. évfordulójára szervezett túra a BFSI támogatása nélkül nem valósulhatott volna meg – mondta dr. Pozsgay Péter, a Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ) Győr–Moson–Sopron vármegyei szervezetének elnöke.
A MATASZ-t 2001-ben a Honvédelmi Minisztérium kezdeményezésére, országos közhasznú szervezetként hozták létre. A mai napig is a Honvédelmi Minisztérium a fő szponzora, ugyanakkor az ismert világgazdasági körülmények miatt egyre nagyobb szüksége van a civilek támogatására. – A BFSI-vel tavaly kerültünk kapcsolatba, már akkor is támogatták a doni megemlékezést és túrát, ahogy az országosan egyedülálló drónpilóta képzésünket is – hangsúlyozta dr. Pozsgay Péter. – Idén egy tartós támogatási szerződést kötöttünk, ami azt jelenti, hogy a cég vállalta, hogy 3+1 évig rendszeresen segít minket. Nagyon örülünk a támogatásnak, és annak, hogy a mi szellemiségünk, céljaink szimpatikusak a cégvezetésnek. A tartalékosok, valamint a honvédség a társadalom fontos része. Hazánk védelme szempontjából elengedhetetlen, hogy folyamatosan fejlesszük képességeinket. 2023-ban a már említett túra és drónpilóta-képzés mellett például rendbe tettük a sopronbánfalvi cserkészkápolnát, előadásokat szerveztünk, valamint külföldi nyelvi képzésen is részt vettünk. A munkánkat legalább ilyen lendülettel folytatjuk 2024-ben is. Reméljük, hogy a támogatásokban sem lesz hiány...
„Minden forintot a gyerekekre költünk”
A Széchy Tamás Sportiskola Sopron egy tehetséges úszóját, valamint a Dr. Csik Ferenc Emlékversenyt is támogatja a BFSI. A klub 2001-ben alakult, azóta folyamatosan fejlődik. Jelenleg 350 gyermek úszik náluk, közülük 70–80 versenyző, a többiek szabadidősportot űznek.
– Hat edző, valamint négy segítő foglalkozik a fiatalokkal – mondta Kókai Zsolt, a Széchy Tamás Sportiskola Sopron úszó szakosztályának vezetője, edzője. – A tagdíjakból, az önkormányzat és a Magyar Úszó Szövetség támogatásaiból, valamint a szponzori felajánlásokból működik a klub. Minden segítség jól jön, minden forintot a gyerekekre költünk. A BFSI egyrészt a Dr. Csik Ferenc Emlékverseny megrendezését támogatta, valamint Nagy Ádám sportolónkat. Ádám most 13 éves, két éve versenyez, nagyon szorgalmas, szépen fejlődik, már az országos megmérettetésekhez szükséges szintidőket közelíti. Az édesapja a BFSI-nél dolgozik, a cég így is segíteni szerette volna a családot, illetve nemcsak őket, hanem az emlékversenyre adott támogatással a többi sportolónkat is. Az úszás meglehetősen költséges sport, a nagyobbak heti 8–10 edzésre járnak, minden egyes alakalommal ki kell fizetniük az uszodabelépőt, ráadásul a versenyek is jelentős költségekkel járnak. Pont ezért nagyon hálásak vagyunk minden támogatásért.
A nemzetközi versenyeken talál kihívást
A Soproni BMX Sportegyesület tehetséges bringását, valamint az Alpok-Adria Kupa soproni versenyét is támogatja a BFSI. A klub 33 éve alakult, jelenleg negyvenen sportolnak náluk. A versenyzők döntő többsége 16 év alatti, a legkisebbek még csak ötévesek. A fiatalokkal két edző foglalkozik, rendszeresen indulnak magyar és nemzetközi versenyeken. A legsikeresebb sportolójuk jelenleg Farkas Bendegúz.
– Bendegúz 15 éves, ötszörös magyar bajnok, Európa-bajnokságon hetedik és kilencedik, vb-n 17. – sorolta az eredményeket Farkas Kálmán, a versenyző édesapja, a Soproni BMX Sportegyesület elnöke. – Drága sport a BMX. Csak egy bicikli több ezer euró, a felszerelés, a nemzetközi versenyekre az utazás, szállás is a saját költségünk. Itthon kevés lehetőség van versenyezni, csak a nemzetközi versenyeken tudjuk megmérettetni magunkat. Éppen ezért nagyon örültünk, amikor a BFSI-vel egyeztettünk és úgy döntöttek, hogy egy havi fix összeggel támogatják Bendegúzt, valamint az Alpok-Adria Kupa soproni versenyének megrendezését is. Mindennek már két éve. Reméljük, hogy a sikeres együttműködés folytatódik!
A jövő nagy terveit támogatják
Az U17-es korosztály „olimpiájára” készül, valamint válogatott szeretne lenni jövőre Molnár Ágoston. A fiatal kerékpárost a BFSI is támogatja 2024-től, hogy elérje céljait.
A MTB Sopron Sportclub Magyarország egyik legrégebbi és egyben legeredményesebb hegyikerékpáros egyesülete, 1994 óta működik. Jelenleg körülbelül ötvenen sportolnak náluk, az elmúlt évtizedekben 43 egyéni bajnoki, 5 MTB magyar csapatbajnoki címet szereztek.
– Fontos, hogy már nemcsak hegyikerékpárosaink vannak, hanem egyre több nálunk a cyclocross-os, valamint az országúti kerékpárral versenyző – mondta Molnár Balázs, az egyesület titkára. – 2012 óta elsősorban utánpótlás korú versenyzőkkel foglalkozunk, akik kezdetben az alapokat sajátítják el, később pedig személyre szóló edzéstervet kapnak, ők évente kétszer teljesítménydiagnosztikán is részt vesznek. A felkészültségük mellett nagyon fontos még, hogy megfelelő kerékpárokkal versenyezzenek a fiatalok, ami meglehetősen költséges. Jelenleg az egyik legígéretesebb sportolónk Molnár Ágoston, ő U15-ös korosztályú. Ágoston jövőre szeretne bekerülni az országúti válogatottba, ezért több külföldi versenyen is indul, például Csehországban, Ausztriában, Szlovéniában. Az útiköltség és a szállás díja tetemes összeg, ennek egy részét vállalja át 2024-ben a BFSI. Reméljük, hogy Ágoston eléri a célját, 2025-ben ott szeretne lenni az U17-es korosztály „olimpiáján”, Macedóniában.